volanbusz

Volánbusz Zrt

 

Éves utasforgalom 660 millió, 450 millió megtett kilométer, 13.000 buszsofőr, 6300 busz. Együttműködésünk A Resytennel 2014-ben kezdődött, még jóval a COVID előtt.  A Resysten rendszer bevezetése kevés szervezést igényel a részünkről és egy évig nincs vele dolgunk, nagyon flexibilis a csapat! Számunkra a költségek nagyon fontosak. A Resysten bevonatot nem kell megújítani naponta többször, nem kell emberi erőforrást ráfordítani, ahogy mondjuk a rendszeres fertőtlenítés esetén meg kell tenni. Nagyon jól kommunikálható, marketing értéke nagy a számunkra. Egyetlen busz sem közlekedik buszsofőr nélkül, dolgozóink egészsége és biztonsága az első számú prioritásunk. Buszainknak az utasok számától függetlenül kell közlekedniük. Kevesebb utas több költséget jelent, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük őket.

Szabó Gergely – Járműfenntartási csoportvezető
Mtk

MTK

 

A Resysten megoldás bevezetése óta első csapatunkban nem volt COVID-os és azóta nem volt más betegségük sem

A felületkezelést sportolóink és munkatársaink védelme érdekében csináltattuk meg a Resystennel. A focisták elég sokba kerülnek, érdemes vigyázni rájuk😊 !

Az MTK számára Resysten tartós bevonatok tárgyában a futball szakosztály csak a kezdet. Mivel bevállt ezért a többi szakosztályban is használni kívánjuk

 

Horváth Mihály – Operatív igazgató
Futureal

Futureal

 

Innovátorok vagyunk és ezért fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink a legjobb és legújabb megoldásokat kaphassák. Ilyen tekintetben teszteltük a Resysten® bevonatot és mivel hasznosnak és jónak találjuk, ezért alkalmazni kívánjuk projektjeinkben.

Geosits Gergely –  létesítménygazdálkodási igazgatóhelyettes
1 2